Henry elégedett az utódokkal
afc.vilaga.hu 2007.03.18. 16:07
Thierry Henry az idén már nem léphet pályára, miután a francia játékost több sérülés is hátráltatja. Az Arsenal csapatkapitánya legkorábban a következő szezon kezdésénél állhat Arsene Wenger rendelkezésére. Ugyanakkor az Ágyúsok idei szereplésének köszönhetően Henry csak Premiership-találkozókat kénytelen kihagyni, hiszen a gárda kiesett az összes kupasorozatból, amelyben ebben a szezonban elindult.
Persze az angol bajnokságban még nagyon komoly feladat vár a londoniakra, akik mindenképpen BL-t érő helyen akarják befejezni a szezont. Erre jó esélye van az Arsenalnak, amely jelenleg dobogós, 17 ponttal lemaradva a listavezető Manchester United mögött. A fontos feladat kiharcolásában Wenger nem számíthat Henryra, aki ennek ellenére bizakodó.
- Ha valaki most arra kérne, hogy értékeljem a szezont, azt mondanám, jobbak is lehettünk volna, de abban is biztos vagyok, hogy senki nem szállna vitába velem a csapat erejét illetően. Jövőre pedig visszatérünk a sikerekhez! – mondta Henry, aki kifejezetten elégedett az ifjú Ágyúsokkal. A francia szerint jövőre nagyobb eséllyel pályáznak komolyabb sikerekre, hiszen az Arsenal fiatal sztárjai, Theo Walcott, Abou Diaby, Johan Djourou és Justin Hoyte tapasztaltabbak lesznek egy évvel.
|